Dale Carnegie: Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket /Sikerkalauz 1./

 

Mindannyian tudjuk, ha vállalkozóvá akarunk válni és nem mellesleg sikeresek is akarunk lenni a szakmánkban, nem elég egyszerűen jól dolgozni, tudni kell megmutatni magunk, tudni kell új ügyfeleket szereznünk és meg kell nyernünk azok rokonszenvét.

 

„Még olyan műszaki pályán is, amilyen a mérnöké: az egyén anyagi eredményeinek körülbelül 15 százaléka írható a technikai tudás javára, és mintegy 85 százalék az emberi érintkezés technikájában mutatott ügyességnek köszönhető.” /Dale Carnegie – Sikerkalauz 1./

 

A másokkal való érintkezésünk elengedhetetlen egy vállalkozó életében. Ezért is hoztam el Nektek bemutatni Dale Carnegie – amerikai író, előadó, az önmegvalósítás egyik szószólója – Sikerkalauzát, melyből rengeteg hasznos dolog elsajátítható.

 

Nem sok könyvem van, ami ennyi jelölővel lenne tele. Nem hiába, hiszen Dale Carnegie legismertebb könyvéről van szó, ami nagyon hamar bestsellerré vált annak idején. Láthatjátok, hogy nem kevés lényeges üzenetet találtam benne. Nem csak vállalkozóknak, magánembereknek is ajánlom az unalmasnak egyáltalán nem mondható olvasmányt. Rengeteg inspiráló történettel példáz, élmény kézbe venni.

 

 

 

Néhány fontos üzenete Dale Carnegie könyvének

 

Jöjjön hát néhány fontos üzenet, amikre megtanított Dale Carnegie – először 1938-ban kiadott – alkotása, hátha Titeket is meginspirál egy kis változásra.

 

Kerüld a vitát.

Sose bíráljunk másokat, mert azzal csak azt érjük el, hogy rákényszerítjük, ő is kiálljon a maga igazáért. Ráadásul, ezt már sértett lélekkel fogja tenni. Gondolhatjuk, hogy mi fog kisülni belőle. Az emberek érzelmi lények, tele előítéletekkel, a bírálatunk könnyen robbanást okozhat. Kritizálni bármilyen bolond tud, de önuralma és jelleme nem mindenkinek van. Próbáljunk inkább megérteni, mint elítélni másokat.

 

Dicsérjük, bátorítsuk embertársainkat.

Ne hízelgésből, hanem őszinteségből. Az elismerő szavakat ne legyünk restek kimondani, hogy a másik ember kincsként őrizze majd ezeket. Ha a legapróbb javulást is megdicsérjük, arra fogja ösztönözni a másikat, hogy tovább fejlődjön. Ha rá szeretnél mutatni a másik elrontott lépésére, akkor is dicsérettel kezdd a mondandódat (A mondanivalódat egyébként mindig barátságos hangon kezdd.), azt emeld ki előbb, amit helyesen csinált. Valamint, előbb saját hibáidról beszélj, mielőtt a másikat bírálnád.

 

Ne mondd meg a másiknak, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen.

Inkább javasolj, mint parancsolj. Vegyük észre az ő szempontját, lássuk az ő oldaláról a dolgokat és úgy próbáljuk neki bebizonyítani, hogy miért lesz az a jó módszer, amit mi javaslunk.

 

Mosolyogj őszintén.

Ha azt akarod, hogy mások is jókedvűek legyenek Veled, Neked is annak kell lenned.

 

Akivel kapcsolatba kerülsz, jegyezd meg a nevét.

Ha a legközelebbi találkozásnál a nevén szólítod, nagyon fog imponálni neki, viszont, ha rosszul mondod, vagy írod, valószínű örök fekete pontot fogsz vele szerezni.

 

Legyél jó hallgató.

Ha beszélgetünk, tárgyalunk valakivel, nagyon figyelj rá. Nincs annál megtisztelőbb, ha megadod valaki részére a figyelmet, időt szánsz rá. Addig úgysem fog kellőképpen figyelni ránk, míg nem mondhatja el az ő gondolatait. Ha őszinte érdeklődést mutatsz egy másik ember iránt, még a legelfoglaltabb személy figyelmét is meg tudod nyerni.

 

Az embereket úgy a legkönnyebb megnyerni, ha olyan dolgokról beszélgetsz velük, amelyek különösen érdeklik őket.

 

Éreztesd a másikkal, hogy elismered, fontosnak tartod őt.

Mindenki sóvárog az elismerés után.

 

 

Senkivel se közöld, hogy téved.

Mondd azt inkább, hogy lehet, hogy én tévedek, inkább nézzünk utána. Mindemellett, ha tudod, hogy Te tévedtél, őszintén valld be.

 

Ne az eltérő véleményeteken legyen a hangsúly, hanem a közös pontokban.

Úgy vezesd a mondanivalódat, hogy a másik fél is tudja, ugyanazt akarjátok, csak legfeljebb más módszerekkel. Sose úgy kérdezz, hogy a válasz „nem” legyen rá. Ne hagyd, hogy az elutasítás vegye át a szerepet. Olyan kérdéseket tegyél fel, melyre igenlő választ fogsz kapni.

 

Hagyd, hogy a másik ember magától tudja levonni a következtetéseket.

Ha nem Te árulod el neki, csak rávilágítod, sokkal erősebb lesz a felismerés ereje.

 

Érezz együtt a másikkal.

 

Ha azt érezteted a másikkal, hogy becsületesnek tartod, kevésbé lesz mersze becsapni téged.

 

A végére pedig jöjjön, ami talán a leginkább megfogott a könyvben. Carnegie úgy tartja, ha valakiből ki szeretnél hozni egy jó tulajdonságot, tégy úgy, mintha az már most egy alapvető jellemvonása lenne. Meglásd, erőfeszítéseket fog tenni, hogy felnőjön hozzá.
És még sorolhatnám órákon keresztül Carnegie nagyszerű tanácsait. Dale Carneginek nagyon sok remek alkotást köszönhetünk. Számos nagysikerű könyv szerzője. A fenti művet bátran ajánlom olvasásra, nem fog bent senki sem csalódni. Az könyvajánlót pedig Dale Carnegie egy idézetével zárnám a könyvből:

 

„Ha e könyv elolvasásának csak egy eredménye lenne – az, hogy az olvasóban megnőne a hajlam a mások fejével való gondolkodásra, és egyszerre tudná nézni a dolgokat mindkettőjük szempontjából, ha az olvasó csak ezt az egy dolgot szívleli is meg, munkám már akkor is pályafutásának egyik mérföldkövét jelentheti.”

 

 

Dale Carnegie könyvei

 

Felkeltette érdeklődésedet a virtuális asszisztenskedés?

ISMERD MEG AZT A 7 LÉPÉST, AMI ELINDÍT EGY SIKERES VIRTUÁLIS ASSZISZTENS VÁLLALKOZÁS LÉTREHOZÁSÁBAN.

TÖLTSD LE AZ INGYENES „HOGYAN VÁLHATSZ A LEGGYORSABBAN VIRTUÁLIS ASSZISZTENS VÁLLALKOZÓVÁ” ÚTMUTATÓT ÉS KÉSZÜLJ FEL A VÁLLALKOZÓI ÉLETRE!

 

Tovább az INGYENES útmutatóhoz >>

Ingyenesen letölthető virtuális asszisztens útmutató - Lukáts Andrea AVA Aktív Virtuális Asszisztens

 

 

A cikk írója – Kiskó Anikó , eredetileg közgazdász végzettségű. “10 év után felmondtam munkahelyemen, hogy valami újba kezdhessek. Kerestem-kutattam és végre egymásra találtunk a virtuális asszisztenciával.” 2020. július elsejével létrehozta virtuális asszisztencia egyéni vállalkozását. Ahol felkeresheted Anikót: Kiskó Anikó virtuális asszisztens – https://www.facebook.com/Kisko.Aniko.virtualis.asszisztens honlapcím: https://www.virtualis-asszisztens.com/ e-mail: info@virtualis-asszisztens.com