A legnagyobb kockázat az, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot. Egy gyorsan változó világban az egyetlen stratégia, ami biztosan sikertelen, az, ha soha nem kockáztatsz.  

Mark Zuckerberg

 

Ma minden a Covidról szól. A trend tetten érhető virtuális asszisztensi pályaválasztásomban is. Elmondom hogyan. Írok szolgáltatásom elindításának első lépéseiről és tapasztalatairól, s arról is beszámolok, milyen hasznos programokat fedeztem fel, mialatt megfigyelőként különböző virtuális asszisztensi csoportok posztjait követtem.

 

A világjárvány mint pályaválasztásom eredője

 

Virtuális asszisztensi vállalkozásom felé a koronavírus járvány terelt. A járvány kezdetéig két civil szervezetnél, egy egyesületnél és egy alapítványnál dolgoztam. Az egyesületi munkám során a Coviddal járó korlátozások kezdetétől lehetőségem volt home office-ban dolgozni, ami nagyon közeli rokonságban van a virtuális asszisztensi szolgáltatásokkal. Az egyesületben végzett munkám a Covid előtt is hangsúlyosan az online térben bonyolódott, hiszen felhőrendszerben dolgoztam és nagyrészt e-mail-ben tartottam a kapcsolatot a vezetőséggel, a vezetőségi döntések pedig elektronikus szavazások útján születtek. A világjárványhoz kapcsolódó korlátozások még inkább elektronikus platformokra helyezték egyesületünk tevékenységét és a munkámat, a különböző vezetőségi ülések és a 20-30 fő részvételével zajló döntéshozatalok is Zoom-on, előre elkészített vagy élőben megírt elektronikus szavazólapokon történtek. Az egyesületi munka lényegében zökkenőmentesen folytatódott, kivéve a konferenciák és kongresszusok, mert azok sajnos halasztódtak…

 

Egy másik munkám egy alapítványhoz kapcsolódott, amit kénytelen voltam feladni, mert kizárólag személyes jelenléttel lehetett végezni, ezt viszont a munkahely tömegközlekedéssel való megközelíthetősége miatt olyan kockázatnak éreztem, hogy úgy döntöttem, semmi nem éri meg, hogy hazahurcoljam a vírust, és átadjam 80 éves édesanyámnak.

 

Tervek és igények

 

A megmaradt szervezőtitkári egyesületi munkámat és az egyesületben uralkodó családias légkört nagyon szeretem, ezért mindenekelőtt ezzel kompatibilis munkát kerestem, olyat, amit relatíve rugalmasan, távolról is végezhetek. Terveim között szerepelt az online marketing tanulása is.

2020 őszén olvastam először a virtuális asszisztensi vállalkozásokról.

Nem volt szerelem első látásra, de a virtuális asszisztenciához nélkülözhetetlen ismeretek, releváns tapasztalatok birtokában voltam és a szakma biztosította rugalmasság is jó adottságnak tűnt. Egyéni vállalkozóként korábban már számláztam is, ezért ez a lépés is lényegében abszolválva volt. Közvetetten ismerősi körömből is kaptam információt sikeres virtuális asszisztensről.

A vázolt elképzeléseket, azt, hogy tudásommal és személyiségemmel kompatibilis munkát találjak, s a virtuális asszisztensi vállalkozásom építése közben online marketing ismereteket szerezzek, továbbá ezeket az ismereteket élesben ­- például a saját honlapomon – ki is próbáljam, reális és vonzó célkitűzésnek láttam.

 

A virtuális asszisztens küldetése és helye a hazai piacon

 

Mivel magam is csak néhány hónapja hallottam a virtuális asszisztensekről, nem lepett meg, hogy a hazai megbízók lehetséges köre, a kis- és közepes vállalkozások vezetői, coach-ok, pszichológusok, civil szervezetek vezetői még alig ismerik a virtuális asszisztensi szolgáltatásokat, s ha hallottak is róla, többségük ódzkodik attól, hogy kiszervezze a munkát. Közös érdekünk a bizalom- és információhiány enyhítése. A kiszervezéshez a megbízó részéről elengedhetetlen a delegálandó munka összegyűjtése, a feladatok lépésről lépésre történő részletes leírása.

Meggyőződésem, hogy a vállalkozások, civil szervezetek túlterhelt vezetőinek a virtuális asszisztensek által nyújtott szolgáltatások nagy segítséget jelenthetnek, mert régóta görgetett feladataikat távasszisztenssel végre abszolválhatják azáltal, hogy fő profiljukhoz közvetlenül nem kapcsolódó munkákat kiszervezik, és ezután végre arra fókuszálhatnak, amihez a legjobban értenek. Hoztam is konkrét példát online asszisztensnek kiszervezhető feladatról, épp néhány napja jött velem szembe …

 

 

 

Esettanulmány egy lehetséges megbízóról

 

A napokban a klímaszerelőnk elvégezte az éves karbantartási munkát. Korábban évekig alkalmazottként dolgozott, de egy éve önálló egyéni vállalkozóvá vált. Mesélte, hogy nem jut ideje arra, hogy a sok-sok papírból, szerződésből számítógépre vigye az ügyfelei adatait. Az Excel táblázatban rögzített adatok, információk nagyban segítenék az ügyfelekkel való kapcsolattartást. E nélkül szinte belefullad a sok munkába, hiszen mindent egyedül végez, csak éjjel van ideje elkészíteni az árajánlatokat, mert nappal szerelnie, karbantartania kell, s olyan is előfordult, hogy egy nap alatt Budapesten 150 km-t autózott. Nem csoda, hogy nem marad ideje az adatrögzítésre! Jó nyilvántartás nélkül viszont időről időre nagyon sok időt emészt fel a papírokban való keresgélés…

Virtuális asszisztensért kiált egy ilyen feladat!

 

Virtuális asszisztencia – első személyes benyomások

 

A virtuális asszisztensi szakma megismeréséhez az első lépés volt, hogy csatlakoztam releváns hazai és külföldi facebook csoportokhoz. Ezekben a csoportokban követtem a feltett kérdéseket, válaszokat. Az itt zajló interakciókból azt szűrtem le, hogy a pályán már megkapaszkodott virtuális asszisztenseknél pörög a munka, ugyanis, különösen az angol és amerikai csoportokban, szinte záporoznak a különböző feladatok technikai és elvi megoldásaival kapcsolatos kérdések, de nem hiányoznak a tapasztaltabbak remek válaszainak tucatjai sem. Mindebből azt szűrtem le, hogy bőven akad munka ezen a pályán! Többször láttam kezdő virtuális asszisztensektől azokat a posztokat, amik arra vonatkoztak, hogy akár egy éve keresik megbízójukat, s annak ellenére, hogy megpróbáltak mindent, nem sikerült megbízást szerezniük. Az ilyen elszontyolodásokra is mindig érkeznek jótanácsok, amik, többek között, vállalkozói facebook csoportokhoz vagy Linkedin-hez való csatlakozásra buzdítanak. Nyilvánvaló, hogy a kezdet sok esetben nem könnyű!, viszont, az a benyomásom, hogy amennyiben kinek-kinek sikerül a szolgáltatását a piacra mégiscsak bevezetnie, akkor bőségesen akadhat munkája is. A szakma nyugati elfogadottságát, jól működő gyakorlatát figyelembe véve feltételezésem szerint ez a pálya Magyarországon is felfutás előtt áll. Ezekben a szakmai Facebook csoportokban sok-sok hasznos poszt születik különböző feladatok megoldásaival kapcsolatban is…

 AVA Univerzum facebook csoport

 

Hasznos programokról és egy képzésről

 

A különböző Facebook csoportokban elhangzott hozzászólásokból több remek tippet gyűjtöttem képzésekről vagy praktikus és hasznos alkalmazásokról, ezekre is hoztam néhány példát.

Profi virtuális asszisztensek biztosan ismerik a Canvát, ami az egyik legkedvesebb programommá vált, de a kezdők lehet, hogy még nem hallottak róla. Ezt azért feltételezem, mert magam is csak az utóbbi hónapokban ismerkedtem meg ezzel a szuper jó és könnyen használható képszerkesztő programmal. Megdöbbentő, hogy grafikai ismeretek nélkül is grafikai zseninek érezheti magát a program használója. Honlap, Facebook oldal dizájnelemeinek elkészítéséhez kiváló eszköz. Aki netán még nem próbálta, ne mulassza el kipróbálni!

A bit.ly-vel a sárkányfarok hosszúságú linkeket lehet rövidíteni, ami azért hasznos, mert a hosszú linkekre nem szívesen kattintanak a vásárlók.

Az online marketinggel való ismerkedéshez a Google „A digitális marketing alapjai címmel 26 modulból álló 40 órás díjmentes kurzusát ajánlom mindazoknak, akik szeretnének valamilyen rálátást erre a területre. A keresőmarketingtől a tartalommarketingen, a videókészítésen át a webanalitikáig számtalan hasznos ismeretre lehet szert tenni a Google magyar felirattal ellátott videós képzési anyagából. Mindezek a programok és ismeretek azért is hasznosak, mert nyilvánvalóvá tehetik számunkra, hogy egy kép többet mond ezer szónál, egy egyperces videó pedig 1,8 millió szóval ér fel…

 

Virtuális asszisztencia – első lépések és tapasztalatok

 

Sokéves munkahelyi tapasztalatom alapján a vezetők mellett végzett munkám kapcsán döntően pozitív visszacsatolásokat és sok-sok hálás szót kaptam a segítségemért, így joggal bízhattam abban, hogy nem lesz ez másképp az online térbe helyezett munkavégzésnél sem. Kitaláltam a vállalkozásom nevét, ez lett az e-titkár, megvettem a domain nevet, ez a magyar változat foglaltsága miatt e-seceretary.hu lett. Korábbi munkám során meglévő honlapokat szerkesztettem, de nem WordPress tárhelyen. Szolgáltatómnál nagy örömmel fedeztem fel, hogy van WordPress tárhelyük, ami egyszerűbbé tette a dolgom, hamarosan hozzá is fogtam életem első saját készítésű honlapjának létrehozásához. A domain név bejegyzése után úgy 5 nappal, elkészült a honlapom első változata, el is küldtem 4-5 barátomnak véleményezésre. Nagyon hasznos visszajelzéseket kaptam, melyeket figyelembe véve egy újabb hét múlva elkészült a honlapomnak az a változata, amivel már elindultam 2021 január végén. Elindítottam a kapcsolódó facebook oldalamat is. Facebook-os ismerőseimet megkértem, hogy lájkolják oldalamat, ez a kérés egy nap alatt közel száz lájkot hozott.

Az indulás után két héttel két megbízójelöltem is akadt, az egyik külföldi reménybeli megbízónál el is kezdtem a munkát, ami viszont nem az volt, mint amivel megkerestek a Linkedin-en, így ezt  a munkát rövid úton be is fejeztem, a másik megbízójelölt, aki egy vállalkozói Facebook csoportban talált meg és Messengeren keresett meg, jelezte, hogy kétezer forintos óradíjakat látott virtuális asszisztensi óradíjaknál… Végül ez a munka sem realizálódott. Virtuális asszisztensi vállalkozásomban végül is túl vagyok életem első díjazás alkuján és árajánlatkészítésén. Elmondhatom, hogy nem könnyű dolog az árazás!

Úgy gondolom, hogy virtuális asszisztensként szakértelmemmel tehermentesíthetem ügyfeleimet a delegált feladatok gyors és gondos elvégzésével, azért, hogy megbízóim teljes figyelmüket és idejüket küldetésük sikerre vitelére fordíthassák. Ígéretes, motiváló, szép feladat! Hiszem, hogy a közös munkával mindenki jól járhat!

Jelenleg heti max. 20 óra virtuális asszisztensi szabad kapacitásom még van.

 

 

Az út kezdetén vagyok, így mi sem természetesebb, minthogy „Nem lehet egyszerre látni a dolgok kezdetét s végét.” (Quintus Horatius Flaccus)

 

 

 

Ingyenesen letölthető virtuális asszisztens útmutató - Lukáts Andrea AVA Aktív Virtuális AsszisztensTovább az INGYENES útmutatóhoz >>

 

 

A cikk szerzője Csapó Mónika virtuális asszisztens: “Képesített könyvelőként érettségiztem, művelődésszervezői diplomám van, felvételvezetői, gyártásvezetői szaktanfolyamot végeztem, számítástechnikai szoftver-üzemeltetői és oktatásszervezői képesítésem, közigazgatási szakvizsgám és középfokú angol nyelvvizsgám van. Szeretek a természetben lenni, fotózni, fontosnak tartom az állatvédelmet, az egészséges táplálkozást, a testmozgást. Test és lélek egyensúlya alapvető igényem. Sok területről hoztam munkatapasztalatot a virtuális asszisztensi szolgáltatásomhoz: könyvkiadótól, biztosítótársaságtól, televíziótól, tudományos intézménytől, valamint több alapítványtól és egyesülettől. Munkahelyeimen a szervezetek sajátosságainak megfelelő adminisztrációs, pénzügyi, pályázatírási, -elszámolási és szervezési feladatokat végeztem. ” Ahol megtalálod Mónikát: Honlap: http://e-seceretary.hu Facebook oldal: http://www.facebook.com/etitkar

Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/webmelos/aktivvirtualisasszisztens.hu/wp-includes/functions.php on line 4757